Hírek

Hírek, újdonságok

Magyar Rallycross Bajnokság, Máriapócs

Kategória:
Tetszik:
Nem tetszik:
Létrehozva:
2020.11.06.

A szezonzárón látványos csatákra számíthattunk a Rabócsi Ringen. Bíztunk benne, hogy sokan kíváncsiak lesznek, és kilátogatnak az év utolsó erőpróbájára, a bajnokavató futamra ebben a gyönyörű időben, ami így október közepén felért egy ajándékkal. Péntek délben érkeztünk meg Máriapócsra, ahol a verőfényes napsütésben egy jó hangulatú, technikai problémáktól mentes versenyt szerettünk volna megélni. Sikerült is…

Három versenyautóval érkezett csapatunk. Takács KisTukiRX Olivér a Skoda Fabia Super 1600-al, Kulcsár Dániel az Opel Astrával versenyzett ismét, és még egy meglepetéssel érkezett csapatunk a helyszínre. Ferjáncz András versenyautóját is mi menedzseltük, így elindulhatott az utolsó futamon nagy örömünkre, hiszen így 7 főre kibővült mezőnnyel rajtolt el a Super1600 kategória. Daniéknál is sokan regisztrálták magukat a futamra, hiszen 13 Opel pilótája nevezett be a kupába.

Takács Norbert: „Egy teljesen más beállítással érkeztünk a kakucsi beállításokhoz képest, hiszen a módosításaink jók voltak, az autó jobban fordult, de az időket nézve 3-4 tizedmásodperccel volt lassabb kilométerenként. Kényelmesebb volt az autót így vezetni, de nem vált be, mert lassabb lett pilótánk. Visszaállítottuk, és az első szabadedzés meg is mutatta azt, hogy ez jól sikerült. Andris újraépített motorja is hasonló lett, mint a Skodáé 217-218 LE és 185-190 Nm, úgyhogy az első méterek után láttam, hogy nem lesz gond a két autóval. Technikai fölénye van a két Suzukinak a kategóriánkban, de KisTuki felkészültsége, és tehetsége idén több esetben is kompenzálta az erőfölényt. Az eredményekkel elégedett voltam eddig is, hiszen az új AUDI épüléséig, egy formában tartó évnek szántuk ezt. Sajnos a vírushelyzet miatt rövidre sikerült a bajnoki sorozat, de örülök, hogy azért lényeges futamokon mégiscsak mehettünk!”

Takács „KisTuki” Olivér: „Hasonlóan az elmúlt évekhez, idén is úgy érkeztünk a legendás Rabócsi Ringre, hogy hárman is esélyesek voltunk még a bajnoki címre. Mindössze 5 pont különbség volt az első és a harmadik helyezett között, ezért fel kellett kötnünk a gatyát. Mi második helyről vártuk a rajtot, csupán 2 pont lemaradással, ami azt jelenti, hogy aki itt nyer, az bajnok lehet.
Egyetlen taktika lebegett a szemünk előtt: Minél előrébb végezni, nem hibázni, pontokat gyűjteni. A felkészülés utolsó napjai igazán izgalmasan alakultak, ugyanis Ferjáncz Andris autóját össze kellett valahogy szedni annyira, hogy tudjon jönni velünk. Motorépítés, programozás, rohangálás, energia, pénz! Gyakorlatilag mindent rövid idő alatt kellett összerakni, és egy szenzációs hajrával sikerült is. Ott lehetett velünk!”
Pénteken természetesen gond nélkül sikerültek a gépátvételek, az autóink mindennek megfeleltek a technikai ellenőrzésen. A szervizsátrak alatt apróbb simításokat végeztünk még mindhárom autón. Szombat reggel a szabadedzések után az Astra Kupának kettő, a Super1600 kategóriának egy előfutam következett.

Kis Tuki: „Az első szabadedzésen próbálgattuk mind a ketten az autót. Andris másfél éve nem ült a Fordban, vissza kellett szoknia, mi pedig a Skodával ismét egy új beállítással érkeztünk, ami valami zseniálisan működött!
Megfutottam életem leggyorsabb körét a cseh veszedelemmel, ami pár tizeddel marad csak el az EB-s mezőny S1600-as idejétől, nagyon boldog voltam! Második szabadedzés is jól sikerült, Andris is tudott futni egy erős kört, következhettek a kvalifikációk. A sorsolás úgy alakult, hogy mellém sorolták azokat a pilótákat, akik sajnos nem vettek részt szorosan a bajnoki címért folyó éles küzdelemben. A teljesítményemet utólag látva ez nem tett jót nekem, hiszen könnyen nyertem a futamomat. A kemény ellenfeleimet pedig együtt rajtoltatták el, nagy iramot diktáltak egymásnak, így összesítésben én csak 3. időt értem el. Így ért véget ez a nap, volt min elgondolkodnom éjjel!”
Kulcsár Dani: „Sokan indultunk a kategóriámban, ezért az előfutamok során 3 részre lett osztva a rajtoltatás. Először 5 autó startolt együtt, egy kis kalamajkába kerültek a többiek, így eljöttem és másodikként értem célba. Nagyon jó érzés volt, így örömmel álltam fel a Q2-ben a rajtkockámra három kolléga mellé. Nem volt igazából nagy esemény, végig próbáltam tartani a tempómat az élmezőnyben, ami összetettben a 10. helyre volt elég. Az autó nem valami „bika” a többiekéhez képest szerintem, de biztos nekem is van még mit fejlődnöm. Nagyon élvezem, és koncentrálok a fejlődésre. Télen biztos ráerősítünk az Astra tökéletesítésére a TMC-vel. Ha az időmérés szerint ekkor se leszek gyorsabb, akkor baj van… Igyekszünk!”

Kis Tuki: „Másnap frissen, tiszta fejjel érkeztünk ki a pályára. Egész nap a rally-cross.hu LIVE közvetítésében segítettem kommentátorként, majd mindig a saját futamkor visszasiettem versenyautómhoz, és a csapathoz. Összeült reggel a csapat, és egy lelkesítő beszédet tartott csapatfőnökünk, ami röviden arról szólt, hogy: ”A lényeg az, hogy koncentráljatok, élvezzétek, mert ha ez megvan, akkor nyerni fogunk! Magatokhoz képest kell egyre jobbnak lenni!” Oké gondoltam, így indultam neki, feldobottan a második kvalifikációnak. Egy zseniális csapatmunkát követően sikerült is behoznom az autót a 2. helyen. Remek köridőket futottam, óriásit küzdve legnagyobb riválisunkkal, aki mindenáron győzni akart ismét, de nem sikerült neki. Őt végül a sportszerűtlen „megmozdulásáért”, utolsó figyelmeztetésben részesítették, mert ismét teljes erővel belém hajtott oldalról. A küszöböt helyre kellett tenni most is, nem értem mire jó ez!  A lényeg, hogy kettőt visszaváltottam, és nála hamarabb jöttem át a célvonalon! Ferjáncz Andris is zseniális volt, negyedikként ért célba, úgyhogy óriási volt az öröm a depóban. A klassz hangulat annyira motivál mindenkit, a pozitív energiák pedig visznek előre minket, pilótákat. Emellett még az élő közvetítés is feladatot és élményeket adott nekem, ahol kommentátor voltam ismét. Két futamom közötti időszakban a közvetítő kocsiban ragadtam mikrofont, ahol nézőinket szórakoztattuk és informáltuk egész nap a versenyről.”

T.N.:” Dani az Astrával a 3. kvalifikáció rajtjában állt, amikor gond lett az autóval, de szerencsére picit előregurult vele, ledöntötte az időmérő pálcát, így a következő futamra is kvalifikálta magát. Addigra azonban a szervizsátor alatt igencsak kapkodnunk kellett, hogy megjavítsuk a differenciálmű hibáját.
Szerencsére Pallag Csabiéktól kaptunk egy váltót, hiszen ki kellett cserélni az Opelban az új futam kezdetéig. Kulcsár Dani a srácokkal gyorsan nekiesett, fél óra alatt lecserélték, majd az ATB újra leplombálta az ellenőrzött alkatrészt és folytatódhatott a viadal. Az első 3-3 jut be a döntőbe minden körből. Dani hatodik rajtkockából startolt el, feljött, majd a 3. helyen autózott. Ügyesen versenyzett, a spotter toronyból instruáltam, láttam, hogy egyre gyorsul. Sajnos az utolsó körben a hosszú egyenes szakasz végén nagy sebességgel esett be a kanyarba és ellenfele kihasználta, hogy kisodródott a murvás kanyarban az ideális ívről, így belülről megelőzte őt. A döntőbe jutásunk elúszott most, de élmény dús köröket futott navigátor barátunk.”

Kis Tuki: „A harmadik kvalifikációban már tisztább versenyt láthattak a nézők. Második rajtkockából rajtolhattam, Balázs mögött iszonyatos tempót diktálva hoztam be az autót végig tartva a pozíciómat a második helyen. Így az előfutamokat a második helyen abszolváltuk, Andris negyedikként jutott a döntőbe. A döntő futam maga volt a csoda. A 2. rajtkockából, az első sorból rajtolhattam, ezt követően parázs csatát vívtunk a második helyért már a rajt utáni kanyarban is, de meg tudtam védeni a pozíciót. JOKER körre kényszerült egyből ellenfelem, onnantól kezdve pedig végig rátapadtam az élen haladóra, aki „húzott magával”. Mögöttünk nagy csaták mentek, Andris gondolt egyet, gyorsan kiment JOKER-re, ahonnan harmadik helyre tudott visszajönni. Tisztán autóztam, utolsó előtti körben választottam a hosszabb, JOKER nyomvonalat, ahonnan sikerült a második helyre ismét visszaérkeznem, amit meg is őriztem.  A kategóriatársak fantasztikusak voltak, mindenkinek köszönettel tartozom…
Megcsináltuk! Ismét! A célba érkezés után hatalmas öröm, sírás, ölelés következett. Leírhatatlan az az érzés, amit a csapat akkor és ott érzett. Boldog vagyok, hogy ezt megélhettem velük, és borzalmasan hálás lehetek a csapatnak, a barátaimnak, a családomnak és az összes szurkolónak, akik egész évben bíztattak és drukkoltak nekünk.
A díjátadó előtt úgy éreztem, hogy most jött el a pillanat, minden összeállt, hogy ne csak az én álmom, hanem páromé is valóra váljon. A kupa átvétele után megkaptam a lehetőséget, kihívtam Szabinát a pódiumra és megkértem a kezét. Ő pedig könnyek közt a nyakamba borult és azt válaszolta, hogy IGEN!”

A Magyar Rallycross Bajnokság 2020-as versenysorozata véget ért. A végeredmény még nem hivatalos, de a bajnoki ponttáblázat alapján:
Takács „KisTukiRX” Olivér a Super 1600-as kategória II. hely-ét szerezte meg idén. Köszönjük a támogatást és a szurkolást mindenkinek!